Üdvözöljük kedves látogató!
Klubunk 2008 elején, Bojtár Tamás vezetésével alakult, szekszárdi és Szekszárd környéki, fotózást kedvelő személyekből. Emberek jöttek, emberek mentek, létszámunk nagyjából állandósult, jelenleg 7-8 főből áll. Alapítónk azóta kivált, így igyekszünk közösen irányítani a klubéletet. Hivatalosan a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Ház és Művészetek Háza égisze alatt működő közösség vagyunk. Nagyon sok segítséget kapunk a Művelődési háztól.
Tagja vagyunk a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének. Országos fotópályázatokon rendszeresen részt veszünk, fotóink közül már több falra került az évente megrendezésre kerülő MAFOSZ Szalonon. Legjobban sikerült képeinkből évente több alkalommal kiállításokat rendezünk. Ezek egyelőre Szekszárdon tekinthetők meg, de terveink között szerepel környező településekre is eljuttatni a kiállítások anyagát, hogy minél több érdeklődő láthassa.
Összetartó csapat lévén többször szervezünk fotós túrákat, akár épített környezetbe, akár a természetbe. Ezen kirándulások alkalmasak arra, hogy egymást segítve tanuljunk új dolgokat.
Ezen honlapot azért hoztuk létre, hogy megismerjenek bennünket, és munkáinkat azok, akik fogékonyak a szépre, az érdekesre, a szokatlanra és olykor-olykor a meghökkentőre. Az irány, amelyet képviselünk változatosnak mondható. Sokunk még csak keresi, néhányunk viszont már rálelt arra az útra, amelyben megtalálta önmagát.
A „Fotósaink” menüpontban néhány sor erejéig megismerkedhetnek velünk egyenként, a „Galéria” menü alatt pedig egy kis ízelítő látható munkáinkból. Ha tetszettek a fotóink, mindenkit szívesen látunk legközelebbi kiállításunkon, amiről a „Programjaink” illetve „Blog” menüpontok alatt tájékozódhatnak.
Jó böngészést kívánunk!





